Borús kilátások: 2021-ben 15% -os munkanélküliség várható

Körülbelül 240.000 ember maradhat munkanélküli a következő egy évben – figyelmeztetnek a szakértők. A Gazdasági és Szociális Kutatóintézet (ESRI) csütörtökön közzétett jelentése szerint a gazdasági mutatók 4,9 százalékkal nőhetnek, mivel a vásárlók 9 milliárd eurót költenek a világjárvány során felhalmozott készpénzeikből.

Az intézet közgazdászai szerint azonban 2021-ben magas maradhat a munkanélküliség, az év folyamán 15 százalékos, miközben 12 hónap alatt valószínűleg 10 százalékra csökken majd. A jelentés közzététele előtt az ESRI kutatóprofesszora, Kieran McQuinn azt mondta, hogy a 10 százalékos munkanélküliség mintegy 240.000 embert jelent mint munkanélküli .

Kollégája, egy vezető kutatótiszt Conor O’Toole megjegyezte, hogy bár vannak jelei annak, hogy a vállalkozások befektetni kezdenek, valószínűleg látszani fog a végelszámolásnál, amikor a járvány miatti kiesések  kimuthathatóvá válnak. O’Toole, aki McQuinn professzorral közösen írta a jelentést, kijelentette, hogy a kormánynak a gazdasági fellendülés mértékéhez kellene kötnie az olyan támogatásokat, mint például a járványos munkanélküliségi kifizetés. Szerinte ezeket a heti 203–350 eurós befizetéseket lassabban kell csökkenteni, ha a növekedés a vártnál lassabb ütemben tér vissza.

Negyedéves jelentés

Az intézet csütörtökön megjelent negyedéves gazdasági jelentése – 2020 tél – azt mutatja, hogy összességében az idei munkahelyi dolgozók száma 1,95 millióra csökkent a 2019-es 2,32 millióról. A foglalkoztatás valószínűleg 2,07 millióra fog visszaállni, ha az EU és az Egyesült Királyság kereskedelmi megállapodást köt a január 1-jei Brexit előtt, amely során  így is minden hetedik munkavállaló, vagyis 14,5 százalék maradna munka nélkül.

Ha azonban a felek nem tudnak megállapodni, akkor a foglalkoztatásnak vissza kellene térnie 2,06 millióra, így a munkaerő 15 százaléka marad munka nélkül. A jelentésből kiderül, hogy a Covid-19 kormányzati korlátozásai sújtják a legjobban az alacsonyabban fizetett munkavállalókat és a fiatalokat. A november 24-én járvány miatt állami segélyben részesülő 352.000 ember közül 170.000 34 évesnél fiatalabb volt.

Közülük csaknem 89.000 volt 25 évnél fiatalabb, így ez a legnagyobb csoport, akik segélyben részesül, amiért a vírus megfékezésére tett lépések eredményeként elvesztették az állásukat. Hasonlóképpen a segélyben részesülők elemzése azt mutatja, hogy közülük 190.000-en alacsonyabban fizetett csoportba tartoznak. A jelentés becslése szerint az írek összesen 25,5 milliárd eurót spóroltak meg ez év végéig, de ez 2021-ig 16,8 milliárd euróra eshet, ami 4,9 százalékkal fellendítheti a gazdasági növekedést. Az intézet azonban azt jósolja, hogy a megállapodás nélküli Brexit ezt a terjeszkedést 1,5 százalékra csökkenti. Láthatjuk, nem csak a vírus a gond, de a Brexit is ráhúz erre még. Akik arra vártak, hogy a jövő év jobb lesz az oltás miatt, sajnos el kell mondanunk, hogy a legoptimistább előrejelzések is azt mondják, hogy jövő ilyenkorra térhet vissza a régi életünk, az év folyamán azonban enyhítések jöhetnek, de ez mind az oltóanyag hatásosságán múlik.

Forrás: ESRI

Norbi

Alapító és tulajdonos a (H)írmorzsák hír-blog oldalnak, 2016 óta. Szegeden született 1974-ben, nős két gyermek büszke apja. Érdeklődési területe a történelem, politika, és a gitáRock! 2008-óta él Írországban.

Vélemény, hozzászólás?