Felgyorsul a digitális zöld kártya elfogadtatása

Leghamarabb néhány napon belül, kevésbé optimista esetben május végéig összejöhet az intézmények közötti alku az uniós digitális oltási igazolványról, így tartható az a cél, hogy június 21-re jogszabály legyen az EU-n belüli nyári utazást megkönnyítő elképzelésből – írja a portugál soros elnökség berkeiből származó magasrangú informátorra hivatkozva a Politico.

Az Európai Bizottság azt akarja, hogy már júniusban minden tagállamban működjön az új uniós rendszer, azaz a digitális irat képes legyen rögzíteni, ha valaki igazolt fertőzött volt (a gyógyulás dátuma is fontos), vagy megkapta első/második oltását (ezek dátuma is fontos), illetve a friss koronavírus-tesztjeinek eredményét.

A tagállamokat törmörítő Tanács által elfogadott álláspont értelmében átmenetileg, egy hat hetes időszakra még párhuzamosan léteznének a nemzeti és az uniós igazolványok, majd ennek leteltével az előbbieket megszüntetnék.
Az egyik fő cél az, hogy megmentsék a küszöbön álló nyári szezont a megkönnyített utazásokkal, amelyet továbbra is erősen szorgalmaznak elsősorban a déli tagállamok. Az Európai Bizottság azt is el akarja érni, hogy a nem nyaralási célú, tagállamok közötti utazások, azaz az emberek szabad mozgása is minél előbb visszaállhasson a most lefektetett szabályok mentén.

Vélemény, hozzászólás?