Karantén vége – kiszolgáltatott albérlők félelme

A (H)írmorzsák megtudta, hogy sok bérlő attól tart, hogy akár 3000 eurós adóssággal  is szembesülnek a koronavírus miatt. Amint elmondták, 10 főbérlőből négy rájuk csapta az ajtót, amikor segítséget kerestek – miután sokkoló bérleti díj-emeléssel szembesültek a napokban.

Az egyik lap lehozta, hogy a  Sinn Fein végzett egy felmérést a bérlők köreiben, s az eredmények arra késztették a párt szóvivőjét, Eoin O Broint, hogy felhívja a kormány figyelmét arra, hogy az általuk indított adósságcsökkentési rendszer részeként,  bérleti díjakat is  beletegyék a programba. Egy kétségbeesett család elmondta neki:

“Felszólítást kaptunk, hogy növelik a bérleti díj összegét ebben a hónapban, annak ellenére, hogy még mindig él a bérleti díj befagyasztása – ez elfogadhatatlan, hogy egyes tulajdonosok nem veszik figyelembe.”

A koronavírus több mint egymillió embert hagyott kormányzati támogatásra, hogy átvészelhesse a járvány miatt kialakult helyzetet, és ételt tehessen az asztalára. Kormányszinten a napi szükségletek biztosítása volt a prioritás, míg a jelzálog-törlesztések vagy a bérleti díj gyakran háttérbe lett szorítva. Igaz sok esetben volt lehetőség a jelzálog hitel – és bérleti díj szüneteltetéséhez, ami feltételekhez volt kötve. Ahogy a válság enyhült és az emberek visszatértek a munkájukhoz, ismét fizetniük kellett.

Paschal Donohoe pénzügyminiszter a jelzálogkölcsönösök védelmének megteremtése érdekében sokat tett, ám a bérlők számára nem igazán hoztak intézkeseket, mivel a kilakoltatás tilalma egy hónap múlva lejár. A felmérés azt mutatja, hogy az ennek az elfeledett csoportnak hatalmas terhelést fog jelenteni, ha nem lesz segítség.

O Broin úr készítette a felmérést az elmúlt hónapban, és rengeteg választ kapott. Voltak, akik elmesélték a személyes történeteiket is. A felmérés válaszadóinak 45%-a  a fővárosból származott. Eoin O Broint képviselő ezeknek a kérdőíveknek a tanulmányozása után kijelentette:

 „Sürgősen szükség van arra, hogy a kormány dolgozzon ki egy tervet a bérleti díjak hátralékának  megoldására .A bérlők egyedül nem lesznek képesek ennek a feladatnak a megoldására A bankoknak és a bérbeadóknak is ki kell venniük a részüket ebben a helyzetben.”

A felmérés néhány fős megállapítása azt mutatja, hogy:

  • 60,4% veszítette el jövedelmét a Covid-19 miatt
  • 55,4% beszélt a bérbeadóval a bérleti kedvezményekről
  • 38,8% találta segítőkésznek a bérbeadóját
  • 38,9% szerint nem volt segítőkész a bérbeadó
  • 59,5% aggódott a Covid-19 utáni bérleti díj adósság miatt
  • 67,7% ahol várhatóan akár 3.000 euró összegű bérleti díj adósságot halmozódhat fel
  • 12,8% -nál a várható adósság felhalmozódása 5.000 euró körül lesz
  • 45% Dublinban bérel
  • 41,4%  25 és 34 év közötti korosztály
  • 29,8% 35 és 44 év közötti korosztály

A megkérdezettek 72% -a kevesebb, mint 35.000 eurót keresett évente, és 29,8% 35.000 és 45.000 euró között keresett. Jól mutatja a helyzetet az is amikor az egyik bérlő így nyilatkozott:
“Attól tartok, hogy soha többé nem lehet otthonom, és attól tartok, hogy a bérleti díjak emelkednek.”

A felmérés azt is megállapította, ahogy a világjárvány véget ért, a  főbérlők zöme azt kérte, hogy a bérlők fizessék meg a bérleti hátralékot; a bérlők 67% -a attól tart, hogy 3.000 euróig terjedő összeget kell majd kifizetniük. Sokan közülük várhatóan még nagyobb bajba kerülhetnek az 5.000 eurót is elérő adóssággal. Időközben a statisztikák azt mutatták, hogy Írországban a hajléktalanok száma 8876-ra esett vissza.

Sajnos nem jó hír ez azoknak akik bérelnek, nehezíti azt is, hogy nincs sok lehetősége a bérlőnek, bár vannak törvények amelyek védik, de a mai világban mint minden más, ez is kijátszható, hiszen rések vannak rajta, mert akik alkották a törvényeket azok zöme is ingatlan tulajdonos aki kiadta ingatlanját.

A Lakásügyi Minisztérium új adatai szerint 459-cel kevesebb ember volt hajléktalanként nyilvántartva május hónapban, mint áprilisban. Eoghan Murphy lakásügyminiszter azt mondta: “A számok biztatóak, mivel továbbra is a családokat és az egyéneket  otthonokba költöztetjük.”

Ferghal Blaney cikke nyomán

Norbi

Alapító és tulajdonos a (H)írmorzsák hír-blog oldalnak, 2016 óta. Szegeden született 1974-ben, nős két gyermek büszke apja. Érdeklődési területe a történelem, politika, és a gitáRock! 2008-óta él Írországban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük