Mítosz vagy igazság? Az ír rabszolgaság története I. rész Az elfeledett fehér rabszolgák

A következő cikkem Írországban nagy vitának ad teret. Szörnyű történetet mesélek el, ami része az ír történelemnek, de a valóság valahol odaát van. Döntsétek el ti, kedves olvasók. A leírtak, nem tükrözik a véleményem, a cikk második részében majd az ellenvéleményekről fogok beszélni. Ezen tábor hívői azt mondják, hogy az írek rabszolgák voltak és nem szerződött szolgák, mint a második részből ki fog derülni majd.

Az elfeledett fehér rabszolgák – az írek – brit hajókon érkeztek az amerikai partokhoz. A hajó gyomrában százával férfiak, nők, gyerekek, idősek voltak összezsúfolva. A legnagyobb bűnük, hogy írnek születtek, és lázadni merészeltek őfelsége személye ellen.

Ugyanúgy kezelték őket, mint az afrikai rabszolgákat, összeláncolva, korbácsolva, tárgyként adták-vették őket. Aki ellenállt felakasztották, de volt, akit elevenen égettek el, s fejüket a rabszolgapiacokon, egy dárdára tűzték ki elrettentésként. VI. Jakab és I. Károly kezéhez is sok ír rabszolga eladása fűződik. Az ír börtönökből egyenes volt az út a rabszolgaságig az újvilágban. Az angol telepeseknek kellett az olcsó munkaerő, s azt sem bánták, ha azok saját szomszédjaik voltak.

Az 1600-as évek közepére az ír rabszolga volt a fő árucikk Antiguaba és Monteserratba. Ekkoriban Monteserrat teljes lakosságának 70%-a ír rabszolga volt. Írország vált ekkoriban a legnagyobb forrásává az angol rabszolga-kereskedők­nek.

Az újvilágban a kezdeti időkben csak fehér rabszolga volt. 1641-től 1652-ig több, mint 500.000 írt gyilkoltak le az angolok és 300.000-et adtak el rabszolgának. Írország lakossága ebben az időben 1. 500.000-ről 600.000 főre esett le alig tíz év alatt.

Szomorú, de sajnos tény, hogy családokat szakítottak szét, mert a britek nem engedték az ír apáknak, hogy magukkal vigyék a gyermekeiket és asszonyaikat. Ez oda vezetett, hogy sok gyermek és asszony vált hontalanná. Nem sokáig késett a britek legendásan úriemberes hozzáállása, eladták őket is hamarosan pont úgy, mint férjeiket. Az 1650-es évek alatt 100.000 ír gyermeket – 10 és 14 év között – szakítottak el szüleiktől és adták őket el rabszolgának Nyugat-Indiába, New Englandbe és Virginiába.

Ezen évek alatt 52.000 írt, többnyire gyermeket és nőt adtak el Barbadosba és Virginiába, míg további 30.000 férfit és nőt árvereztek el a legtöbbet ígérőnek. 1656-ban Cromwell Olivér 2000 gyermek szállítását rendelte el Jamaicába eladásra, mint rabszolgát. A mai napig tabutéma erről beszélni a csatorna mindkét oldalán. Az angolok próbálják finomítani a lehetetlent, hisz ők voltak azok, akik kitűnően könyvelték el a rabszolgákat, s maradt fenn ezáltal rengeteg adat, nevekkel együtt!

Az írek is ódzkodnak magukat rabszolgáknak hívni, pedig sajnos a tény az makacs egy dolog. Sajnos a XVII. és XVIII. században nem tekintették őket másnak, mint barmoknak, akiket adhattak-vehettek, s egyáltalán bármit csinálhattak velük. Sokan kérdezhetik, mi volt az afrikai rabszolgákkal ez idő tájt?

The FIRST slaves imported into the American colonies were 100 WHITE CHILDREN. They arrived during Easter, 1619, FOUR MONTHS BEFORE THE ARRIVAL OF THE FIRST SHIPMENT OF BLACK SLAVES. Tens of thousands of convicts, beggars, homeless children and other "undesirable" English, Scottish, and Irish lower class were transported to America against their will to the Americas on slave ships. YES SLAVE SHIPS...

Nos, az afrikai rabszolgák ekkoriban nagyon drágák voltak, és nehezen szelídíthetőek, s ami még hihetetlen, jobb sorsuk volt, mint az ír rabszolgáknak. Egy afrikai rabszolga ára 50 font sterling volt, míg az ír rabszolgáknak csupán 5 font sterling volt az értékük. Ha a rabszolga tulajdonosa halálra vert, korbácsolt egy írt, ne adj isten megerőszakolta az ír rabszolganőjét, nem vonták felelősségre, hanem elkönyvelték veszteségként, mivel olcsóbbak voltak, mint az afrikai rabszolgák. A brit rabszolgatartók nem csak azért erőszakolták meg az ír nőket, mert kedvük telt benne, hanem hogy szaporodjanak, azaz profitot termeljenek. Hiába szült az ír nő a tartójának számtalan gyermeket, a státusza nem változott semmit.

Később a jobb profitért, már az ír nőket odavetették az afrikai férfi rabszolgák kényére-kedvére, a kikötés annyi volt, hogy élve kellett maradniuk a nőknek, és sok gyermeket kellett szülniük. Már 12 éves kortól elkezdték ezt a „profit termelést”, sokan nem élték meg a harmincadik életévüket. Ezekből a frigyekből születtek aztán a mulatt gyermekek, akiket szintén tovább árusítottak rabszolgaként. Ez a „keresztezés” az ír nők és az afrikai férfiak között jó pár dekádon át tartott, míg végül az angol parlament 1681-ben elfogadta ennek a folyamatnak a tiltását. Ennek oka sajnos megint csak üzleti volt, mert ezekből a „keresztezésekből” születendő gyermek rabszolgák erős konkurenciát adtak a rabszolga-kereskedők­nek.

political cartoons 1800 | The Stereotyping of the Irish Immigrant in 19th Century Periodicals

Anglia még sokáig folytatta az írek rabszolgasorba taszítását, és az egyre bővülő gyarmatainak rabszolgákkal való feltöltését. Előfordult néha, hogy néhány kapzsi rabszolga-kereskedő túltömte a szállító hajót, és a tengerbe dobált sok felesleget.
Jól dokumentált eset, amikor 1300 ír rabszolgát dobáltak élve a tengerbe, hogy elegendő élelem maradjon a többieknek. A rabszolga-kereskedel­em 1839-ig folyt és tartotta fenn ezt a szégyenteljes állapotot az írekkel szemben. Visszatérve kicsit a mulatt rabszolgákhoz, akik magukon hordták az afrikai jeleket, de vörös volt a hajuk. A mai napig sokan vannak, és büszkék az ír gyökereikre.

A cikk írója, is találkozott egy csoportjukkal itt Dublinban, amikor Szent Patrik nap volt. Ők az ír állam vendégszeretetét élvezték. Fura volt látni őket, de annál érdekesebb volt a történetük. Még egy történelmi adalék zárásként: a híres salemi boszorkányper utolsó áldozata 1650-ben került Barbadosra, mint rabszolga. A férjét agyonverték, mert nem tagadta meg a katolikus hitét. Az 1680-as években cselédként dolgozott Salemben. Miután néhány gyermek, akikre felügyelt megbetegedett, bevádolták rontásért.

A per alatt követelték tőle, hogy mondja el az úr imádságot, amit ő megtett gaelicül. Mivel senki nem értette mit mond, s ő nem beszélt angolul, felakasztották boszorkányságért.

Szándékosan nem írtam le részletesebben, mihez volt joguk a rabszolgatartó uraknak. London zűrösebb részén még mindig lehet látni kopott feliratot: „no Dogs, no Paddy allowed”.

Irish American History Museum

A 90-es évek derekáig Észak-Írországban, ha valaki állásra jelentkezett, és a CV-jén meglátták, hogy katolikus iskolába járt, már dobták is ki. Fontos állásokba kizárólag az uralkodó kisebbséghez tartozó személynek volt lehetősége bejutni.A történethez felhasznált irodalmat a

PEC Foundation-től szereztem

Norbi

Alapító és tulajdonos a (H)írmorzsák hír-blog oldalnak, 2016 óta. Szegeden született 1974-ben, nős két gyermek büszke apja. Érdeklődési területe a történelem, politika, és a gitáRock! 2008-óta él Írországban.

One thought on “Mítosz vagy igazság? Az ír rabszolgaság története I. rész Az elfeledett fehér rabszolgák

Vélemény, hozzászólás?