Vége az ingatlan befektetők, a.k.a. Vulture Fund-ok aranykorszakának?

A kormány megtiltja, hogy a befektetési alapok, az un. Vulture Fund-ok megvásároljanak teljes lakótelepeket. A kormányon belül folytatódnak a megbeszélések a tervezet legmegfelelőbb módon való  megvalósításáról, vezető koalíciós források megerősítették azt, hogy a lépésről a felek már kölcsönösen megállapodtak.

A döntés a lakáskérdéssel szembeni heves ellenzéki kritika után született, miután beszámoltak arról, hogy a családi házakat befektetési alapok vásárolták meg. Ez a tendencia az ellenzéki pártok és a lakhatásért kampányolók szerint kiszorítja a családokat a lakáspiacról. A Taoiseach,  Micheál Martin és a Tánaiste, Leo Varadkar tegnap is elégedetlenségének adott hangot a gyakorlattal kapcsolatban, Martin  azt mondta a Dáil előtt, hogy ez „elfogadhatatlan” és „kivizsgálásra kerül a dolog”.

A kulisszák mögötti megbeszélésekben résztvevő források szerint a párt vezetői úgy döntöttek, hogy véget vetnek ennek a rossz gyakorlatnak, a tisztviselők pedig ennek a kivitelezésnek a módját vizsgálják, bár egyes források attól tartanak, hogy a folyamat jogi nehézségekkel járhat.

Noha az ellenzék széles körben bírálta azt a szerepet, amelyet a befektetési alapok játszottak az ingatlanpiacon, a kormány meg van győződve arról, hogy nem szabad őket elűzni a piacról, mivel fontos szerepük van bizonyos típusú finanszírozás biztosításában a fejlesztések során. Kormányzati források arról tájékoztattak, azt akarják, hogy olyan „extra építkezéseket” finanszírozzanak, amelyek egyébként nem történnének meg. A kormány kevésbé  ellenzi azokat az alapokat, amelyek nagyszabású lakásfejlesztéseket finanszíroznak városi területeken történő bérbeadáshoz.

A Dáil-ban tegnap a Sinn Féin vezetője, Mary Lou McDonald tűz alá vette a Taoiseach-t a lakások ügyében, aki  azt felelte a támadásokra, hogy az ingatlanbefektetőket a lakások „kínálatának növelése, nem pedig a kínálat kiszorítása érdekében” hozták létre és „meg kell különböztetniük a jó befektetőt a rossz befektetőtől”.

“Nem akarjuk, hogy az ingatlanbefektetők versenyezzenek az első vásárlókkal” – hangsúlyozta Martin úr.

Korábban Varadkar mérlegelte, miszerint a befektetési alapok többnyire lakóházakba fektettek, az elmúlt hónapokban azonban már egész lakótelepeket vagy azok nagy részét szerzik meg.

Azt mondta: „Soha nem volt céljuk ezelőtt, hogy belépjenek a piac ezen részébe, és elvegyék azokat az ingatlanokat, amelyeket első vásárlók vagy felújítani akarók vásárolhatnak meg. . . Ez a lakástulajdon elve ellen lenne. ”

De az ellenzéki pártok továbbra is megizzasztották a kormányt a kérdések órájában. „A kormány politikája a magánberuházási alapok ösztönzése és támogatása a lakásvásárláshoz az egész államban megbukott. A kormányzati politika az, hogy egy egész generációt elzárjanak a megfizethető lakások elől. ”- mondta McDonald asszony tweet-jében a tegnapi nap folyamán.

A Taoiseach felszólalásában azt is elmondta, hogy a helyi önkormányzatoknak nem szabad engedélyezniük az ingatlanalapok befektetéseit a szociális lakások hosszú bérleti szerződésének ígéretével, amikor a fejlesztések befejeződtek, amint ez egyes esetekben megtörtént.

“Nagyon világos akarok lenni ebben, hogy egyetlen megyei döntéshozó szervnek sem szabad a másik oldalra állnia, hosszú szerződést kötve ezekkel az ingatlanbefektetőkkel” – mondta Martin úr.

A rövid távú korlátozott bérleti szerződésekben volt némi siker, „de a hosszú távú lízing nem bír jelentős értékkel”.

Martin elmondta, hogy a pénzügyekért, az állami kiadásokért és a lakhatásért felelős miniszterrel beszélt az ügyről, és Paschal Donohoe pénzügyminiszter “ma délután találkozik ezügyben a kollégákkal”. A The Irish Times szerint azért, hogy a megbeszélések során gyorsan meghozzák a döntést a gyakorlat betiltására.

/Kicsit elkésettnek látom ezt a lépést, úgy 20 évvel, de legalább a kezdő lépéseket megtették az irányba, hogy talán könnyebb lesz lakáshoz jutni a jövőben. a szerk./

 

 

 

Norbi

Alapító és tulajdonos a (H)írmorzsák hír-blog oldalnak, 2016 óta. Szegeden született 1974-ben, nős két gyermek büszke apja. Érdeklődési területe a történelem, politika, és a gitáRock! 2008-óta él Írországban.

Vélemény, hozzászólás?